Román

Román kisérettségi felkészítő online

(0 visszajelzés)
450 lei
December 2, 2020 400 PM – 700 PM 5th Floor Conference Room másolata másolata (2)

Egészéves román kisérettségi felkészítő indul október második hetén.

A heti egy alkalommal 1,5 órás felkészítők mellé most nyújtunk egy interaktív tanulási módot, ahol az otthon kényelmében, vagy netán egy utazás során is játszva gyakorolhatóak lesznek a vizsga néhány elemének feladatai.

Jelentkezni lehet október 8.-ig az alábbi linken:

https://forms.gle/honBU8C31rLEgHc4A

Kurzus leírása

  • Résztvevők 36 résztvevő
  • Maximum létszám1000
  • Időtartam35 week
  • Szint:all
  • NyelvEnglish
  • Ismételhető kurzusnincs adat

Oktató

Admin bar avatar
Madarász Dorottya

Madarász (Papp) Dorottya vagyok.2010 óta foglalkozom oktatással. Számos egyéni és csoportos foglalkozás szervezője voltam ami a nyelvoktatást és a számítástechnikát illeti.
Álmom 2015-ben fogalmazódott meg, ahol egy nyelviskola alapítását szerettem volna megvalósítani. De az évek során és a végzettségemből adódóan szerettem az online oktatást. Nemcsak azért, mert a világ bármelyik helyéről bármikor el tudnak érni, hanem azért is mert a felnőttek számára munka vagy gyerek mellett ez egy opció lehet a tanulásra.
A sok óratartás között, mivel több területen volt gyakorlatom: online érettségi felkészítők, tematikus táborok szervezése, felnőttek számára továbbképzések leszervezése, gyerekek iskolai tanulmányában való korrepetálása.
Látva a rendszer hiányosságait megálmodtam egy olyan rendszert. ami játékosan dolgozza fel a tananyagot digitális formában, ami tanárral, vagy igény szerint önállóan is megtanulható. Ami akár éjjel nappal elérhető, legyen az mobil, tablet, vagy bármilyen más eszköz.
Így esett a választás egy LMS rendszer használatára, amiben a feladatok megoldásainak kiértékelését egyből láthatják a diákok, nem kell várniuk, hogy a tanár javítsa ki őket. Mindemellett kerestünk olyan modern megoldásokat, amik még vonzóbbá tehetik a tanulást.
Óráimon igyekszem a logikus összefüggések alapján elmagyarázni a tananyagot, és ’reál’ beállítottsággal a nyelvtant úgy levezetni, mintha algoritmus volna.

Tanársegéd

0.00 átlag alapján 0 minősítés

5Csillag
0%
4Csillag
0%
3Csillag
0%
2Csillag
0%
1Csillag
0%

Related Courses

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!